Ég a gyertya, ég... Hanuka 5782-2021: a nyolcadik, az idei utolsó gyertyagyújtás.

2012. május 28., hétfő

Kiberháború ezerrel: “Stuxnet” után „Flame” ég az iráni komputerekben

Új komputeres kémprogram támad Iránban. A „Flame” (magyarul „láng”) elnevezésű vírus évek óta lappang több ezer fontos közel-keleti számítógépes rendszerben, de – íróik szándéka szerint – csak mostanában „lobbant lángra”.

A vírusprogram adatokat lop a megtámadott gépekből. Feltételezések szerint ugyanazok írták és terjesztették az internet segítségével, akik az iráni nukleáris kutatóintézetek gépeiben 2010-ben súlyos károkat okozó „Stuxnet”  nevű vírust is. Amelynek írásával és terjesztésével, mi sem természetesebb, Izraelt vádolják, holott az orosz Kaspersky laboratórium szerint – ez az egyik legjelentősebb vírus-elemző társaság – magában Izraelben is észlelték az új kártevőt, továbbá a Palesztin Autonómia, Szíria és Szudán komputereiben is.

A „Flame” az említett szakértői gárda szerint másolni és továbbítani tudja a megtámadott gépek monitorain (képernyőin) megjelenő adatokat, képes bekapcsolni a gépek mikrofonjait és felvenni az elhangzó beszélgetéseket, ezen kívül meg tudja változtatni a gépek felelős programozói által beállított paramétereket. ◙

FORRÁS: ynet hírportál

1 megjegyzés:

  1. Ugyan má' ! Miért a békés Izrael küldte volna a Stuxnetet a baráti Iránba ?
    Szerintem a gonosz Banglades vagy a szuper fejlett eszkimók, vagy valamelyik ausztráliai benszűlött törzs fejleszthette ki....

    VálaszTörlés