Egy hónappal a választások után: patthelyzet

LAPID ÉS BENNETT • Photo Getty Images

Több, mint egy hónappal vagyunk a január 22-én lezajlott Kneszet-választások után.

A végleges eredmények nyilvánosságra kerülésével megindultak a számítgatások, a lehetséges kombinációk sorba vétele.

Sokan kétségbe vonták a Likud (Netanjáhu) és a Jiszráél Béjténu (Avigdor Lieberman) választási egyezségének a szerencsés voltát, de arra, hogy a két párt, amely korábban együtt összesen 42 mandátummal rendelkezett, mindössze 31 mandátumot fog elérni, kevesen gondoltak. Ma már világos: a „Likud-Béjténu” duó úgy nyert, hogy elvesztette a választásokat.

Nem kisebb problémával találta szembe magát a választások nagy meglepetése, a Jair Lapid-alapította és -vezette „Jés Atid” párt sem. A megnyert 19 mandátum – zenekari kifejezéssel élve – másodhegedűsnek túl nagy, prímhegedűsnek túl kicsi. A jókora becsvággyal rendelkező, 49 éves, televíziós újságíróból lett polgári-liberális politikus, mint hamar kiderült, többre vágyik, mint a „főnök jobbkeze” szerepre.

Lapid ugyanakkor korban és becsvágyban magához illő politikai partnert talált a nálánál is fiatalabb Naftali Bennett (41) személyében és egyéniségében. A kiemelkedően sikeres, multimilliomos szoftver-vállalkozó az egykori Máfdál (NVP, Nemzeti Vallásos Párt) két másik jobboldali párttal (Ichud Leumi, Tchijá) fuzionált utódpártját vitte választási sikerre. Vezetésével a Hábájit Hájehudi (Zsidó Otthon) párt 12 mandátumot kapott a „horgolt kipa” által fémjelzett nemzeti-vallásos szavazóktól, akik általában a „teljes Erec-Jiszráél” elkötelezett hívei.

A partnerség a két fiatal, agilis vezető között megdöbbentő, és szinte minden korábbi számítást felrúgott.

Jair Lapid felfogásában liberális, kezdeményezés- és kapitalista-barát (ebben még egyeznek az amerikai felmenőkkel rendelkező Bennett-tel), ám politikai nézeteik ellentétesek. Míg Lapid pártja kormányhoz való csatlakozása feltételéül szabta a palesztinokkal való béketárgyalás azonnali, és feltétel nélküli megkezdését (Abu Mázen már meghívta őt Ramallába), addig Bennett ellenez mindenféle területi kompromisszumot, és a palesztinokkal szemben alkalmazott „kemény kéz”-politika híve.

Talán utóbbi tény az oka, hogy a szavakban hazafias, de a döntésekben pragmatikus Netanjáhu elsőként Jair Lapidot hívta koalíciós megbeszélésekre, Bennett-et pedig utoljára. (Ebben szerepet játszhat az is, hogy Bennett korábban Netanjáhu irodavezetője és választási kampányfőnöke volt, de 2008-ban nem éppen barátságos körülmények között megváltak egymástól.)

Lapid és Bennett pártjai együttesen 31 mandátummal bírnak, éppen annyival, mint a Likud-Béjténu. Ez alkalmas erőt képez Netanjáhu kezének megkötéséhez, mozgási szabadságának korlátozásához. Lapid – mint azt a választások előtt kilátásba helyezte – nem hajlandó olyan kormányhoz csatlakozni, amelyben bármely ultraortodox párt – akár a SASZ, akár a Tórahű Zsidóság – jelen van. Ehhez azonban, a Likud és az ultravallásosok kellemetlen meglepetésére, az ugyancsak vallásos alapokon álló, ám nemzeti felfogású Zsidó Otthon is csatlakozott. 

Likud-közeli források szerint Netanjáhu haraggal beszélt a Lapid – Bennett kettős kiszorítós stratégiájáról, mondván, hogy azon kívül, hogy akadályozzák az ultravallásos pártok csatlakozását a kormányhoz, semmiféle konstruktív megoldást nem kínálnak az állam fontos problémáira.

Netanjáhu – talán nem is alaptalanul – állítólag azzal is megvádolta a két politikust, hogy önnön hatalmi törekvéseiket elébe helyezik az állam érdekeinek.

Netanjáhu a hozzá közelállók szerint nem veszi komolyan Jair Lapidnak a honvédelmi terhek egyenlő vállalásáról szóló követelését sem. A kormányfő állítólag sérelmezi, hogy Lapid és Bennett stratégiája felbont egy 36 éve fennálló szövetséget a Likud és a chárédi (ultravallásos) pártok között, és ez olyan következményekkel járhat, hogy egy jövőbeni választás után már nem őt – Netanjáhut – fogják javasolni a kormányalakításra.

A miniszterelnök előtt álló egyik kényes probléma a leendő külügyminiszter személye. Ezt a Likud – Jiszráél Béjténu formáció második embere, Avigdor Lieberman követeli magának, ám mindaddig, amíg az ellene folyó bírói eljárás nem tisztázza őt (tárgyalása áprilisban folytatódik), kinevezésére nem kerülhet sor.

Meg nem erősített Likud-források szerint amennyiben Netanjáhu teljes mértékben megnyerhetné Jair Lapid bizalmát, őt nevezné ki külügyminiszternek, és ebben az esetben a Likud „ejtené” a tavaly októberben a Jiszráél Béjténu párttal kötött egyezséget.

Netanjáhunak alig néhány napja maradt a kormány bemutatására. Ha ez nem sikerül, az államelnök két hetes hosszabbítást adhat (de nincs  kötelezve rá!)

Belpolitikai megfigyelők lehetségesnek tartják, hogy Netanjáhu kisebbségi, 57 képviselőből álló kormányt alakít a Likud-Béjténu, a SASZ, a Tórahű Zsidóság, a már csatlakozott Tnuá (Cipi Livni) és a Kadima (Saul Mofáz) pártok részvételével. Ezt követően felajánlhatja Bennettnek a csatlakozást, amennyiben ő mégis hajlandó Lapid nélkül csatlakozni egy jobboldali-vallásos dominanciájú kormányhoz. (A 120 tagú Kneszetben 61 képviselő támogatása szükséges a többségi kormányhoz.)

És egy drámai alternatíva: új választások kiírása, amelyben a baloldal vezetéshez juthatna… ◙