A január
22-én megtartott országos választások eredményeképpen legtöbb mandátumot nyert pártok
képviselői szerdán és csütörtökön látogattak el Simon Peresz államelnök
irodájába, hogy megtegyék javaslatukat a kormányfő személyét illetőleg.
A legtöbb
mandátumot szerzett Likud-Béjténu, a jelenlegi kormányzó párt (Binjamin
Netanjáhu – Avigdor Lieberman), az utána következő Jés Atid (polgári
centrumpárt, Jáir Lapid vezetésével), a negyedik helyen végzett Hábájit hájehudi
(nemzeti-vallásos, Naftali Bennett vezetésével), valamint a két ortodox
vallásos párt, a SASZ (keleti ortodox, Éli Jisáj – Árje Der’i – Ariel Atiasz), a
Tórahű Zsidóság (Jákov
Litzmann – Mose Gafni) Binjamin Netanjáhu jelenlegi
miniszterelnököt javasolta kormányfőnek.
A harmadik
helyen végzett Ávodá (Munkapárt) főtitkára, Seli Jechimovics kijelentette, hogy a választási eredmények ellenére tartózkodni fog a javasolt
miniszterelnök megnevezésétől.
A pártok képviselői jelezték pártjaik célkitűzéseit a
következő kormányzat idejére.
Az államelnök a törvény alapján a legtöbb
mandátumot kapott párt vezetőjét bízza meg a kormányalakítással, és ez a
kialakult erőviszonyok folytán Binjamin Netanjáhu. A 63 éves politikus harmadízben lehet Izrael miniszterelnöke: először 1996-ban, másodszor 2009-ben választották meg.
A megbízatás formális átadása szombat este esedékes. ◙
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése