Ég a gyertya, ég... Hanuka 5782-2021: a nyolcadik, az idei utolsó gyertyagyújtás.

2013. augusztus 17., szombat

Murszi a Templomhegyen


Eddig még csak egyetlen egyiptomi elnök járt Jeruzsálemben, a templomhegyi mecsetekben, 1977-ben, és ő Anvar Szadat volt, az első arab állam feje, aki békeszerződést írt alá Izraellel.

Most Muhammad Murszi került oda – no, nem személyesen, hiszen ő már vagy hat hete az egyiptomi katonai junta őrizetében leledzik valahol Egyiptomban – csak a képmása.

Pénteken és szombaton izraeli és palesztin muzulmánok ezrei rendeztek tüntetéseket az elmozdított elnök képeivel és egyiptomi zászlókkal, Haifán, Názáretben, és a Templomhegyi mecsetek előtt is.

A tiltakozók a Muzulmán Testvériség itteni hívei, Murszi elvbarátai.

Az izraeli tüntetések élén a szélsőséges szemléletéről híres-hírhedt Ráed Szálách sejk állt, az izraeli Iszlám Mozgalom úgynevezett északi szárnyának a feje. A hatalom jelenlegi kairói birtokosa, Abdel Fattah al-Sziszi ellen olyan vádakat hangoztattak, hogy Amerikától kapott utasításokat hajt végre.  A  tüntetők Izrael elleni jelszavakat is hangoztattak – Izrael szuverén területén.

2 megjegyzés:

  1. Szerintem államellenes tevékenység még Izraelben is büntetendő.
    Bár ahol tömeggyilkosokat bocsátanak szabadon,állítólagos tárgyalási lehetőségekért....
    Miért nem fogadta be a kiengedett gyilkosokat az USA?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Izrael több ENSZ határozatot nem tart be, mégsem zárják ki az ENSZ-ből !

      Törlés