Ég a gyertya, ég... Hanuka 5782-2021: a nyolcadik, az idei utolsó gyertyagyújtás.

2012. február 15., szerda

A célszemélyek helyett a terrorista lábát tépte le a bomba • Globális iráni terrorhadjárat izraeliek ellen

Egy nappal az Új Delhiben végrehajtott és a Tbilisziben megkísérelt terrortámadás után Thaiföldön próbálkozott az Iránból irányított hálózat.

Kedden Bangkokban, Thaiföld fővárosában egy iráni férfi bombát dobott egy taxi felé, amelynek sofőrje nem akarta őt felvenni. Egy másik bombát a sofőr által riasztott rendőrök felé dobott, ám az visszapattant egy fáról és robbanása a terrorista egyik lábát leszakította.

A helyi rendőrség a sebesült iráni által bérelt házban több robbanótöltetet talált. A rendőrség hivatalos jelentése szerint “nem tudható, kinek szánták a bombákat”, a thai nemzetbiztonsági szolgálat ugyanakkor közölte: a terroristák célpontjai izraeli diplomaták voltak, elsősorban a nagykövet.

Egy másik robbanás Bangkokban négy személy sebesülését okozta, míg a harmadik bomba egy közeli bérelt házban robbant fel, itt senki sem sérült meg.

Néhány órával később a thai rendőrség egy iráni állampolgárt tartóztatott le, akinek a nyomozás szerint köze lehetett a robbanásokhoz. A férfit Bangkok nemzetközi repülőterén tartóztatták le, mielőtt felszállt volna a szomszédos Maléziába tartó repülőgépre.

Nem zárható ki, hogy a három gyanúsított egyike-másika nem perzsa, hanem libanoni Hezbollah-aktivista arab.

Az izraeli külügyminisztérium közlése szerint egyik robbanás sem az izraeli követség, illetve a nagykövet rezidenciája közelében történt. A Szingapurban látogató Ehud Barak honvédelmi miniszter úgy nyilatkozott, hogy a Bangokban történt robbanások azt bizonyítják, hogy Irán és az általa menedzselt Hezbollah “könyörtelen terrortényezők, amelyek veszélyt jelentenek az egész emberi civilizáció biztonságára”.

Izraeli biztonsági felelősök szerint három iráni állampolgár arra készült, hogy izraeliek gépkocsiját robbantsák fel ugyanolyan mágneses bombával, amellyel hétfőn Új Delhiben az izraeli diplomata-feleség sérülését okozták.

Irán állampolgárainak letartzóztatása után is tagadja érintettségét a robbanásokban. A teheráni külügyminisztérium szóvivője szerint “Izrael le akarja rombolni az Irán és Thaiföld közötti hagyományos jóviszonyt”. ◙

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése