Ég a gyertya, ég... Hanuka 5782-2021: a nyolcadik, az idei utolsó gyertyagyújtás.

2012. július 24., kedd

Izrael súlyos kihívások előtt • Választások már októberben?


Binjamin Netanjáhu miniszterelnök a tőle megszokott mély, meggyőző hangon kijelentette: 2013. februárjáig parlamenti választások nem jönnek számításba. Azt is elmondta, hogy a Kadima múlt heti kiválása után mindent elkövet a megcsappant erejű kormányzó koalíció kiszélesítése érdekében. A kormányfő önbizalmat sugárzó szavai azt követően hangzottak el, hogy kudarcot vallott a próbálkozás, hogy hét Kadima-képviselőt pártja elhagyására késztessen és őket külön frakcióként a kormányába hívja.

Közeli munkatársainak tartott eligazításon elmagyarázta a megkísérelt Kadima-“szalámi-szeletelés” célját, aminek a lényege: sokkal könnyebb súlyos kormány-döntéseket keresztül vinni a Kneszetben, ha csak egy héttagú frakció áll a Likud mellett, mint ha egy egész párt (a Kadima) állna mellette, amely esetleg meg is buktathatja a kormányt.

Hozzátette: az ország igen jelentős kihívások előtt áll, amelyhez stabil kormányzat szükséges.

Politikai források ugyanakkor olyan találgatásokat eresztenek meg, hogy Netanjáhu már három hónap múlva, a nagy őszi ünnepek után választások kiírását fogja kezdeményezni. (Az őszi ünnepek Szukot utolsó napján, Semini áceretkor érnek véget, október 8-án.)

Ehhez tudni kell, hogy a Legfelsőbb Bíróság ítélete szerint a charédi katonaköteles korúak bevonulásának a megoldását célzó, és a Legfelsőbb Bíróság alkotmány-ellenesnek ítélt Tál törvény hatálya nem hosszabbítható meg eredeti határideje, 2012. augusztus 1 után. Márpedig, ha erről nem születik megegyezés a chárédi pártokkal – amire minden eshetőség fennáll – akkor ez parttalan tárgyalásokat ígér az évi költségvetés elfogadtatásáról. És ez a költségvetés – jól értesült körök szerint – rendkívül súlyos megszorításokat, karcsúsításokat kényszerít majd a minisztériumokra. (Vajon meddig lesz egy nem egészen 8 milliós állam kormányában 30 miniszter?)

Ezt megelőzendő kezdeményezné a kormányfő az előre hozott választásokat.

Másik ok: a november 6-án esedékes elnökválasztás az Egyesült Államokban. Netanjáhu egy, az eddiginél stabilabb, határozatképesebb kormánnyal kíván az új amerikai – és talán világpolitikai – szituáció elé állni, bárki is legyen a győztes Washingtonban. ◙ 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése