Ég a gyertya, ég... Hanuka 5782-2021: a nyolcadik, az idei utolsó gyertyagyújtás.

2012. október 12., péntek

Az ágyú elhibázta a verebet


Lassan egy hete téma az izraeli, a libanoni és az iráni újságokban a múlt szombaton, október 6-án lelőtt drónt, amelyet Libanonból indítottak a Negevben lévő Dimona mellett található nukleáris Kísérleti Intézet atomreaktora irányába.

Azóta már a Libanonban működő siita terrorszervezet, a Hezbollah is eldicsekedett vele, hogy ők indították útjára az apró robotrepülőt, és, hogy az iráni gyártmányú volt.

Az izraeli Légierő, mint közöltük, a Holttenger körzetében, a tótól északnyugatra lelőtte a drónt. Hezbolláék, szokásuk szerint, a tényektől függetlenül közölték, hogy a robotrepülő maradéktalanul végrehajtotta feladatát, a reaktort és környékét lefényképezte „a legapróbb részletekig”, és a felvételeket még lelövése előtt továbbította egy iráni műholdra.

Netanjáhu miniszterelnök dicsérettel emlékezett meg a Légierő éberségéről, bár, mint azt az izraeli hírközlő szervek is félreérthetetlenül hangsúlyozták, a drón lelövése előtt körülbelül fél óráig repült izraeli terület fölött.

Azóta újabb fontos részlet került nyilvánosságra. Éspedig az, hogy az F16i vadászgép, amelyet a Légierő a drón után küldött, bizony, elsőre elhibázta az apró kém-madarat, és csak másodikra sikerült rakétával megsemmisítenie.

Addig pedig a drón bizonyára közelebb került céljához, és műszerei is működtek az utolsó pillanatig.

Vagyis akad még javítanivaló a Földkerekség egyik legjobb légiereje számára is, kiváltképpen a 21. századi haditechnikai kihívások terén.

1 megjegyzés:

  1. Eszem megáll ! Fegyvertelen drón, azért nem is kicsi, meg lassú !!!!
    Mivel hibázta el ????
    Ezért nem szabad verébre ágyúval lőni ! Elég lett volna egy közeli manőver és az erős légáramlattól lezuhant volna,viszonylag sértetlenül !

    VálaszTörlés