Ég a gyertya, ég... Hanuka 5782-2021: a nyolcadik, az idei utolsó gyertyagyújtás.

2012. október 19., péntek

Gilád Salit egy éve szabad

A 2006. júniusában elrabolt és több, mint öt éven át fogva tartott katona egy éve szabad.

Gilád az izraeli televízió 10. csatornáján beszélt a hosszú fogság hétköznapjairól. Egyik elfoglaltsága volt Izrael térképének a rajzolása, és lakóhelye felidézése ugyancsak rajzos formában.

Fogalma sem lehetett róla, hogy szabadon bocsátásáért milyen erők dolgoznak, és, hogy Izraelben milyen tömeg-demostrációkon emlékeztek meg hol foglyul ejtésének évfordulóin, hol születésnapjain.

A fogoly izraeli katona gyakran sakkozott palesztin őreivel, akik jól bántak vele.

"Nem hittem volna, hogy a Hamasz képes ilyen akcióra. (A kommandós betörésre az izraeli vonalak mögé.) A libanoni Hezbollah igen, annak ismertük az erejét. De a Hamaszról nem feltételeztük. A tank, amelyben voltam, és amelyből sebesülten kivettek, teljes biztonságot nyújtott – legalábbis így gondoltuk.

Amikor átértünk a Gázai-öbezetbe, már tudtam, hogy ez nem lesz rövid, és nem lesz egyszerű. Biztos voltam benne, hogy évekbe telik, ha kiszabadulok – ha egyáltalán élve maradok. Állandóan Ron Árád sorsa járt a fejemben, a navigátoré, akinek a gépét Libanon felett lőtték le, őt magát foglyul ejtették, és soha nem derült ki, mi lett vele. Bizony, kifejezetten féltem, hogy a felelős politikusok el fognak felejteni." – mondta Gilád Salit szülei otthonában.

A Hamasz is megemlékezett a "hőstettről" – egy 19 éves tizedes elrablásáról. A terrorszervezet Gázában filmet is készített a kommandóakcióról, amelynek során Salitot foglyul ejtették, egy társát megölték. "Sok jelentkezőből választottuk ki azt a hét embert, akik részt fognak venni az akcióban. Az utolsó napokban a hét ember teljesen szeparálva lett a külvilágtól, és csak órákkal az akció előtt közölték velük a feladatot és annak pontos helyét" – hangzik el a filmben.

A terror-kommandó tagjai a video-filmen izraeli katonai egyenruhát viseltek. ◙

1 megjegyzés: