Ég a gyertya, ég... Hanuka 5782-2021: a nyolcadik, az idei utolsó gyertyagyújtás.

2015. július 25., szombat

Áv hó 9 – Tis’á böÁv: a jeruzsálemi Templomra emlékezünk

Áv hónap a zsidó naptár hetedik hónapja. E hónap kilencedik napján üli Izrael népe a jeruzsálemi Morijá-hegyen épített Első (Salamoni) és Második (a babilóniai visszatérés után újjáépített és Heródes által megújított) Templom vagy Szentély lerombolása évfordulójának a gyász- és böjtnapját.

Az Elsőt az országba betörő babilóniai seregek rombolták le és égették fel i. sz. előtt 586-ban, a Másodikat Titusz római légiói i. sz. szerint 70-ben, mindkettőt a zsidó időszámítás szerint Áv hónap 9. napján.

Ez a nap a zsidó hagyomány szerint baljóslatú nap, amelyet az előestétől aznap napestig, közel 25 órán át böjttel és gyászimákkal töltenek – legalábbis a zsidóságot ortodox módon megélő zsidóság. Nem isznak, nem esznek, házaséletet sem élnek, és még a templomban is csak alacsony zsámolyra ülnek, nem székekre, a bőr lábbelik helyett (ami régen a jómód, a kényelem jele volt) pedig egyszerű posztópapucsokat – manapság inkább gumi-vagy műanyag-lábbeliket – hordanak.

Ha a templomi imádkozást nem is, de a böjtöt Izrael zsidó lakosságának nagy többsége tartja.

A dolog logikájából érthetően Izrael népe éppen ilyenkorra, a legmélyebb gyász idejére várja a Megváltást, aminek következménye a Harmadik Szentély megépülése, ami – lévén az előző Templomok helyén két mecset – igencsak problémás…


PHOTOSHOP-ELKÉPZELÉS A HARMADIK TEMPLOM ÉPÍTÉSÉRŐL A JERUZSÁLEMI TEMPLOMHEGYEN – A KÖZELJÖVŐBEN

Áv hónap 9. napja – mint minden jeles nap a zsidó naptárban – nem illeszkedik a Gergely-naptárhoz, minthogy az előbbi a Hold fázisaihoz, utóbbi a Föld Nap körüli keringéséhez igazodik, így minden évben más és más napra esik – július közepére a legkorábban, augusztus közepére a legkésőbben.

Az idén Áv hó 9. napja éppen szombatra esett, ezért 10-én tartjuk, a szombat kimenetelétől vasárnap estéig. ◙

1 megjegyzés:

  1. Nyugodtan fel lehet építeni a 3. szentélyt.
    Hiszen van nagy üres terület a 2 muszlim templom között!
    Csak engedélyezniük kellene az ortodox vezetőknek.

    VálaszTörlés