Ég a gyertya, ég... Hanuka 5782-2021: a nyolcadik, az idei utolsó gyertyagyújtás.

2015. július 26., vasárnap

Újabb palesztin provokáció a Templomhegyen ♦ Tisá böáv reggelén kövekkel és petárdákkal támadták a zsidó látogatókat és a rendfenntartó erőket


Súlyos zavargásokra került sor vasárnap, Tisá böáv gyásznapja reggelén Jeruzsálem Óvárosában, a Templomhegyen.

Palesztinok tucatjai az előző éjjelt a térségben töltötték, a rendőrség gyanúja szerint azért, hogy reggel a Nyugati Falhoz érkező zsidó imádkozókra felülről köveket dobáljanak.

A Templomhegyre érkező zsidó látogatókat, köztük Uri Áriél földművelésügyi minisztert és az őket biztosító rendőröket és határőröket a palesztinok "Allahu akbar" és "Itbach el-jahud" (mészárold le a zsidót) kiáltásokkal, előre felhalmozott kövekkel, cementblokkokkal, petárdákkal és gyújtópalackokkal fogadták.

Néhányan feltartott mutatóujjal az ISIS jelét mutatták.

A biztonsági erők hosszú küzdelem után eltávolították a palesztinok által emelt barikádokat, az álarcos támadókat az Al-Aksza mecsetbe szorították, majd bezárták a mecset kapuját.

Négy rendőr könnyebben megsebesült, kettejüket kórházba szállították. 

A biztonsági erők néhány palesztint és egy zsidó polgárt is letartóztattak, aki – a fennálló rendelkezést megszegve – szemmel láthatóan imádkozott a Templomhegyen.  

Az itt, a mecsetek helyén valaha magasodó zsidó Templom lerombolásának emlék-gyásznapján mintegy 1200 zsidó látogató jött fel a Templomhegyre, amely a zsidó nép legszentebb helye. A Nyugati Fal a Templomhegy – és nem a Templom – egyetlen, hosszabban megmaradt támfala; maga a "Fal" és az előtte kialakított térség "jobb híján", azaz a Templom híján számít a legszentebb helynek.

(Az ultraortodox rabbik zsidók számára tiltják a Templomhegyre történő felmenetelt, miután nézetük szerint ezen a helyen ma rituálisan mindenki tisztátalan; a népet csak egy hibátlan, vörös szőrű tehén elégetett pora tudná megtisztítani, márpedig erre a rituáléra közel 2000 éve nem került sor.)

Jordánia kormánya vasárnap délután diplomáciai jegyzékben tiltakozott, amiért Izrael, úgymond, ismét megsértette a muzulmánok érzékenységét a számukra szent helyen. A palesztin támadásról a jegyzékben nem esik szó. ◙

1 megjegyzés:

  1. Az arabok legendás érzékenysége és tapintata... Egy húsz éve Magyarországon élő szír nyilatkozta, azért menekülnek Európába, s nem a számos iszlám ország egyikébe, mert egyik arab ország sem demokratikus, sőt, diktatórikus.... (Népszava: "Miért Európába menekülnek? Miért nem a környező arab országokban próbálnak új életet kezdeni.
    - Hová mehetnének? Mindenhol diktatúra van, a rendes, dolgozni akaró emberek sehol sincsenek biztonságában." (Magyarország egy szír ember szemével.)

    VálaszTörlés