Ég a gyertya, ég... Hanuka 5782-2021: a nyolcadik, az idei utolsó gyertyagyújtás.

2015. július 22., szerda

Netanjáhu, egy héttel a az iráni atomprogramról létrejött megegyezés után: súlyos biztonsági veszélyek Izrael számára ♦ Izrael F35-ös "lopakodó" repülőgépeket kap ♦ Németország közvetítene Irán és Izrael között

Binjamin Netanjáhu miniszterelnök ismét kijelentette: a Bécsben múlt kedden létrejött megegyezés történelmi tévedés, és súlyos biztonsági veszélyeket jelent elsősorban Izrael, de a Közel-Kelet, Európa, és végső soron az egész Földkerekség   számára is.

A részletesebb indok: az egyezmény lehetővé teszi az Iszlám Köztársaságnak, hogy annyi urándúsító centrifugát építsen, amennyit csak akar, ez pedig egy évtizeden belül hatalmas nukleáris arzenálhoz juttathatja.

Az pedig, hogy az  egyezmény feloldja a jelenleg érvényes kereskedelmi bojkottot, dollár-százmilliárdokat juttat Iránnak, amiből a teheráni rendszer a mostaninál sokkal hatékonyabban tudja majd pénzelni a nemzetközi terrort.

Barack Obama, az Egyesült Államok elnöke továbbra is fenntartja véleményét, hogy a megegyezés huzamosabb időre megakadályozza Iránt atomfegyver kifejlesztésében.

E megyőződésében az a tény sem ingatja meg, hogy Irán legfőbb vezetője, Ali Hamenei nagyajatollah szombaton kijelentette: a „Halál Amerikára” és a „Halál Izraelre” jelszavak Irán népének valódi akaratát tükrözik, és az egyezmény után sem lehet szó a politikai normalizálódásról.

Hamenei azt is elmondta, hogy Irán továbbra is támogatni fogja „szövetségeseit”, akik alatt a libanoni Hezbollah siita terrorszervezetet és más, a világ különböző részein működő fegyveres csoportokat ért.

Az amerikai álláspontban Ashton Carter, az Egyesült Államok védelmi minisztere múlt hétfői izraeli látogatása sem hozott változást. Hírügynökségek arról számoltak be, hogy az utóbbi években Izraelnek juttatott, évi hárommilliárd dollárt kitevő katonai támogatás összegét hatszáz vagy hétszáz millióval megemelik.

Arról is szó van, hogy Izrael egész repülőrajt kap a még kísérleti stádiumban lévő F35-ös tipusú „lopakodó” (az ellenséges radart megtévesztő) harci gépekből. Az Egyesült Államok továbbra is részt vállal az izraeli rakétaelhárító rendszerek fejlesztésében.

Ashton még izraeli látogatása előtt egy logikai csavarral azt fejtegette, hogy a megállapodás azért is jó, mert nem gátolja az Egyesült Államokat abban, hogy fenntartsa a katonai fellépés lehetőségét, amennyiben Irán megszegné az egyezményben foglaltakat,  és nukleáris fegyvert fejlesztene.

Netanjáhu komoly erőfeszítéseket tesz, hogy az Egyesült Államok Kongresszusának minél több tagját meggyőzze: két hónap múlva ne szavazzák meg a megegyezés megerősítését. A Kongresszusnak hatvan napja van arra, hogy átvizsgálja a megegyezés dokumentumait; addig Obama elnök nem oldhatja fel az Irán elleni szankciókat. 

A kongresszus elvileg visszadobhatja a megállapodást: ezesetben érvényben maradhatnak a szankciók. A kongresszus ilyen értelmű döntését viszont Obama elnök megvétózhatja, kilátásba is helyezte, hogy szükség esetén megteszi. Az elnöki vétót már csak kétharmados kongresszusi többség érvénytelenítheti. 

Az ENSZ Biztonsági Tanácsa hétfőn egyhangúlag jóváhagyta a múlt héten, kedden, a „hatok” és Irán között az iráni nukleáris fegyverkezés veszélyeit elhárítani szándékozó megegyezést.

Németország közvetítene Irán és Izrael között. Sigmar Gabriel német alkancellár és gazdasági miniszter vasárnap, háromnapos iráni látogatásának kezdetén német és iráni üzletemberek előtt kijelentette: aki Németországgal tartós kapcsolatokra törekszik, nem kérdőjelezheti meg Izrael Állam jogát a létezéshez. ◙

1 megjegyzés:

  1. Netanjahu csak komoly érveket nem hozott fel, meg arról nem beszél,hogy azért Iránban az ellenőrök bárhová beléphetnek ellenőrizni ! Az atomfegyver gyártás meg nem olyan dolog amit egy garázsban meg lehet oldani - ezt ne tudnák Izraelben ??????

    VálaszTörlés