Ég a gyertya, ég... Hanuka 5782-2021: a nyolcadik, az idei utolsó gyertyagyújtás.

2012. december 23., vasárnap

Húzódik Lieberman ítélethozatala


Mint arról hírt adtunk, december 18, kedd estére várták a korábban, december 14-én külügyminiszteri posztjáról leköszönt Avigdor Lieberman ellen hozandó ítélet kihirdetését, amelyet akkor két nappal elnapoltak.

Ítélet azonban nem született sem két nap, sem az azóta eltelt öt nap alatt (közben volt egy gyakorlatilag munkaszüneti fél péntek és egy szombat is, elismerjük).

Igazságügyi berkekben két okot hoznak fel a késlekedésre. Az egyik az igyekezet, hogy az ítélet előtt vádalku, vagy más megegyezés jöjjön létre az Ügyészség és a bizalommal való súlyos visszaéléssel gyanúsított politikus védői között. A másik: az üggyel kapcsolatban újabb tanúkat hallgattak ki, illetve újabb terhelő adatok jutottak az Ügyészség birtokába, amelynek tanulmányozására további idő szükséges.

Ez az ügy a volt belarusz nagykövettel, Zeév Ben-Árjével kapcsolatos, aki bizalmas információkat szolgáltatott ki Liebermannak a miniszter ellen folyó nyomozásról. Lieberman, mint külügyminiszter, ezért előnyökben részesítette Ben-Árjét.






1 megjegyzés:

  1. Ez volt a vad.Amely nincs bizonyitva.
    Viszont celjat elerte,mert lemondott a Kulugyminiszteri posztjarol.
    Helyebe en nem mondtam volna le.

    VálaszTörlés