Ég a gyertya, ég... Hanuka 5782-2021: a nyolcadik, az idei utolsó gyertyagyújtás.

2012. december 27., csütörtök

Lieberman: veszélyben a miniszterség


Mint arról hírportálunkban beszámoltunk, elhalasztották Avigdor Lieberman, a 2. Netanjáhu-kormány volt külügyminisztere ellen kitűzött ítélethirdetést.

Az új időpont a közeli napokra várható. A rendőrség kedden, röviddel a Likud-Béjténu párt-szövetség választási kampányának a megkezdése után 40 percen át hallgatta ki Liebermant a gyanúsítás alapjául szolgáló, neki tulajdonított súlyos hivatali szabálytalanságokról. A kihallgatás során szembesítették volt helyettesével, Dani Ajalonnal, aki Zeév Ben-Árje volt minszki izraeli nagykövet kinevezési ügyében ellene vallott.

Szerdán a rendőrség a nyomozás legfrissebb dokumentumait átküldte az Állami Ügyészségnek. Lapértesülések szerint a politikus ellen a korábbinál jóval súlyosabb vádat emelnek, mint az korábban várható volt. Lehetséges, hogy az ítéletben olyan kitételek is fognak szerepelni, amelyek magukban foglalják az izraeli igazságügyi nyelvezet “kalon” kifejezését, amelynek magyar jelentése nagyjából “erkölcsi szégyenbélyeg”.

Egy ilyen ítélettel tarsolyában nehezen elképzelhető, hogy folytathatja politikai pályafutását.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése