Ég a gyertya, ég... Hanuka 5782-2021: a nyolcadik, az idei utolsó gyertyagyújtás.

2014. május 4., vasárnap

23169

Ennyiért szólnak a szirénák.

Ennyi lelket követeltek Izrael újkori háborúi és az ellenséges terrorakciók.

Ennyi katona esett el a háborúkban, ennyien váltak az ellenséges reguláris hadseregek és a terroristák áldozataivá.

Az első halott áldozat Aharon Herschler volt, akit 1873. januárjában, saját otthonában, az első, Jeruzsálem óvárosi falain kívül épült zsidó negyedben, Miskenot Sáánánimban gyilkolt meg orvul egy arab a szomszédos Sziluánból (amely a Bibliából Siloách néven ismert).

Azóta eltelt közel másfél évszázadban a nyugalom és a jó szomszédság volt a kivétel, és a háborúság, az intrikák, a vérengzések a szabály: az 1929-es arab pogrom a hebroni zsidó közösség ellen, az 1936 és 1939 között lefolyt arab lázadás, majd Izrael Állam létrejötte óta a gyakorlatilag folyamatos harc a belső terrorizmus és az arab hadseregek ellen.

A tavalyi emléknap óta 107 név került az elesett katonák emlékét megörökítő emlékfalakra.

A kegyeletes megemlékezésekre a katonai temetőkben és az egyes városok és kisebb települések erre szolgáló parkjaiban, az elesettek neveivel, rendfokozatával, születésük és elestük dátumaival megjelölt emlékkövek előtt kerül sor.

A különböző megemlékező szertartásokra összesen több, mint másfél millió embert várnak: a hősi halottak hozzátartozóit, egykori bajtársait és barátait, és a régen elesettek leszármazottait.

Ma, vasárnap délután 4 órakor kezdődtek meg a jeruzsálemi „Jad lebanim” emlékhelyen a központi megemlékezések, majd este 8 órakor, egyperces szirénabúgás után a Nyugati Fal előtt kerül sor a fáklyák meggyújtására.

Holnap, hétfőn délelőtt 11 órakor két percig szólnak a szirénák, majd a jeruzsálemi Herzl hegyen a kormány tagjai részvételével kezdődik a gyászszertartás.

Hétfőn este 8 órakor az ünnepi fáklyák meggyújtásával kezdetét veszi Izrael Állam 66. Függetlenségnapja (Jom háácmáut).

A hősi halottak emléknapján és az azt követő Függetlenségnapon, vagyis vasárnap estétől kedd estéig a Területek és Izrael között zárlat lesz érvényben. ◙ 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése