Ég a gyertya, ég... Hanuka 5782-2021: a nyolcadik, az idei utolsó gyertyagyújtás.

2014. május 25., vasárnap

Hogy mondják héberül, hogy pápa? • Ferenc pápa háromnapos szentföldi zarándoklata

FERENC PÁPA VASÁRNAP A BEN GURION REPÜLŐTÉREN

Aki héber nyelvű rádió- és televízió-hírekben követi a legújabb, szám szerint negyedik szentföldi pápalátogatást, gyakran fogja hallani ezt a szót: apifjor (אַפִּיפְיוֹר). Ez a pápa héberül.

Ferenc pápa nevét az izraeli hírközlés latinos formájában idézi: Franciscus (פרנציסקוס). A kneszijá (כְּנֵסִיָּה) egyházat is, keresztény templomot is jelent.

*

A pápa szombaton kezdte meg három napig tartó szentföldi látogatását, amelynek első állomása Jordánia, a második a Palesztin Autonómia volt, s végül Izrael. Útját zarándoklatnak nevezte, amelynek fő célja, hogy e sokat szenvedett föld békéjéért imádkozzon.


Az „Alitalia” Rómából felszállt repülőgépéről Izrael fölött átrepülve üdvözletét küldte Simon Peresz államelnöknek és Izrael népének.


A repülőgépen újságíróknak azt mondta: „ez nagy erőpróba lesz, de megéri”. Látogatását a zömmel nem-keresztény közegben – talán nem a legnagyobb tapintattal – az oroszlánverembe dobott bibliai Dániel helyzetéhez hasonlította, bár a szélsőségektől nem mentes iszlám, és a palesztin területet olyannyira jellemző terror ezt az érzést indokolhatja.


Ferenc pápa a BBC tudósítójának elmondta, hogy nem először jár Izraelben: 41 évvel ezelőtt, éppen a Jom Kippuri háború idején Jeruzsálemben volt.


A pápát zarándoklatára elkíséri Adam Skorka Buenos Aires-i rabbi és Omar Abboud, ottani iszlám elöljáró. Mindketten a pápa személyes barátai.

*

Az ammáni repülőterről a pápa gépkocsin, motorkerékpáros kísérettel a királyi palotába hajtatott, ahol találkozott II. Abdallah jordániai királlyal. Fogadásán háláját fejezte ki Jordániának, amiért szíriai menekültek százezreit fogadta be, és kifejezte véleményét, mely szerint a szíriai válságot békés úton kell megoldani és az izraeli-palesztin konfliktust igazságos megegyezéssel kell lezárni. Kifejezte a vallásszabadság iránti elkötelezettségét, és felemelte szavát a számos országban létező keresztényüldözés ellen.


A pápa az ammani stadionban húszezer keresztény hívő előtt tartott szentmisét, majd a Jordán folyóhoz hajtatott, ahol tisztelét tette Betániában, ahol a hagyomány szerint Jézus bemerítkezett.


A túlnyomórészt muzulmán, beduin Jordániai Hasimita királyság 6.5 milliósra becsült lakosságának alig 1 százaléka keresztény, vagyis 60-70 ezer lélek. A katolikusok közöttük is kisebbség, ám a legtöbb muzulmán államhoz képest a keresztények itt viszonylagos biztonságban élhetnek.


Vasárnap reggel Ferenc pápa helikopteren megérkezett Betlehembe. A Jászol téren szentmisét mutatott be, majd belépett a Születés barlangjába. Ugyanitt találkozott Mahmud Abbász palesztin vezetővel. Ebédjét kérésére szegénysorsú palesztin családok körében költötte el.


Vasárnap délután Betlehemből helikopteren a loddi Ben Gurion repülőtérre érkezett, ahol Simon Peresz államelnök és Binjamin Netanjáhu miniszterelnök fogadták. Innen a pápa és kísérete Jeruzsálembe folytatták zarándoklatukat. Este a jeruzsálemi Szent Sír templomban imádkozott, ahol I. Bartolomaiosz pátriárkával találkoztak. Az ökumenikus (egyházak közötti) találkozásra éppen ötven évvel az után került sor, hogy elődeik, VI. Pál pápa és Athenagorasz ortodox pátriárka a két keresztény egyház közötti megbékélés jegyében átölelték egymást.  


Hétfőn, május 26-án ugyancsak Jeruzsálemben a pápa látogatást tesz a Templomhegyen, ahol a mecsetek fő kádija és más muzulmán vallási méltóságok fogadják, majd a Nyugati Falhoz megy, ahol imát mond. Innen a Herzl hegyre, a Jád Vásém emlékhelyre látogat, ahol találkozik a két országos főrabbival, majd újból Simon Peresz államelnökkel – akinek e minőségében ez lesz az utolsó protokolláris szereplése –, és Binjamin Netanjáhu miniszterelnökkel.


Ferenc pápa zarándoklatához csatlakozott a görög-keleti egyház feje, konstantinápolyi pátriárka és 38 keresztény vezető különböző arab államokból, köztük Bechara Rai bíboros, libanoni maronita egyházfő is, aki csak e különleges alkalom révén látogathatott izraeli területre: ezzel ki is hívta a Hezbollah tiltakozását.

*

A pápának az az igénye, hogy a páncélozott „pápamobil” helyett nyitott gépkocsin közlekedjen a jeruzsálemi Óvárosban és, hogy egyes helyszíneken gyalogos sétát is tegyen és szóba elegyedjen helyi lakosokkal, alig megoldható feladatot jelent a magas vendég épségéért felelősök számára. Az előzetes tervek szerint a pápai látogatás színhelyén „steril” körülmények gyakorlatilag csak a környék kiürítésével érhetők el, ami mind a zarándok, mind a helybeli lakosság nemtetszését kiváltja. A két követelmény – a pápa személyes ismerkedése a helyiekkel és az ő személyes biztonsága – teljes ellentmondásban áll egymással...


Eddig három pápa látogatott el a Szentföldre: ötven éve, 1964-ben VI. Pál, 2000-ben II. János Pál, 2009-ben pedig XVI. Benedek.

*
Vasárnap estétől hétfő estéig a pápai látogatás útvonalain számos útlezárásra kerül sor, így a Tel Avivot Jeruzsálemmel összekötő 1. számú autósztráda több szakasza is. Ennek részleteiről a 1-700-553-100 telefonszámon nyújtanak tájékoztatást. ◙
  

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése