Ég a gyertya, ég... Hanuka 5782-2021: a nyolcadik, az idei utolsó gyertyagyújtás.

2014. május 2., péntek

Netanjáhu alaptörvényt hozatna, amely Izraelt zsidó nemzetállammá nyilvánítaná • Az ellenzék tiltakozik

Binjámin Netanjáhu miniszterelnök csütörtökön bejelentette, hogy olyan alaptörvényt kíván elfogadtatni a Kneszetben, amely Izrael Államát a zsidó nép nemzetállamává nyilvánítja, de hozzátette, hogy az állam továbbra is garantálja minden polgára teljes törvény előtti egyenlőségét, etnikumra, vallásra és származásra való tekintet nélkül.

Cipi Livni igazságügyminiszter asszony közölte, hogy ennek elfogadását minden eszközzel meg fogja akadályozni.

Netanjáhu minden jel szerint a Palesztin Autonómia e kérdéssel kapcsolatos elvi ellenállására reagált Izraelnek zsidó államként történő elismerésére. Ez az ellenállás a végleges békeegyezményt előkészítő tárgyalások megszakadásának egyik fő  oka volt.

Az alaptörvények (chukéj jeszod) az alkotmányt helyettesítik, minthogy Izraelnek mindmáig nincs írott alkotmánya. A Kneszet, az izraeli országgyűlés  az állam fennállása, 1948. május 14 óta összesen 15 alaptörvényt szavazott meg.

A tervezet ellenzői, zsidók és arabok egyaránt az állam demokratikus berendezkedését féltik a lépéstől, mások pedig jogi szempontból fölöslegesnek tartják a tervezett alaptörvényt, mondván, hogy az 1948-ban kelt Függetlenségi Nyilatkozat (Megilát háácmáut) ezt világosan rögzíti: “Izrael országában kelt életre a zsidó nép és itt alakult ki szellemi, vallási és nemzeti jellege... Izrael otthona valamennyi zsidónak, éljenek bárhol a szétszóratásban...” 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése