Ég a gyertya, ég... Hanuka 5782-2021: a nyolcadik, az idei utolsó gyertyagyújtás.

2014. július 7., hétfő

Gázában támadott a Légierő: kilenc halott

Hétfőre virradó éjjel a Légierő 14 ellenséges objektumot bombázott a Gázai-övezetben, köztük föld alatti rakétakilövő állásokat. Az egyik támadás következtében egy alagútásó "brigád" kilenc tagja életét vesztette, tizen megsebesültek, miután az alagút rájuk omlott.

Gázai jelentés szerint a halottak közül heten a Hamasz aktivistái voltak.

Polgári áldozatról nem érkezett jelentés.

A Gázai-öveettel határos izraeli települések újból azzal a követeléssel fordultak a kormányhoz, hogy akár erőszakkal is vessen véget a hetek óta tartó félelemnek és bizonytalanságnak, amelyben a szinte óránként becsapódó rakéták és aknagránátok okoznak a lakosságnak.

A Polgári Védelem (Pikud háóref) összegzése szerint az utóbbi három hétben körülbelül 110 rakéta robbant izraeli területen, ebből tíz, sűrűn lakott terület felé tartó rakétát a "Vaskupola" rendszer megsemmisített.

Fauzi Barhum, a Hamasz gázai szóvivője az éjszakai légitámadást "súlyos eszkalációnak" nevezte, amiért a "megszállók" (értsd: Izrael) súlyos árat fognak fizetni. ◙

4 megjegyzés:

  1. Megszállók?
    Egy Izraeli sem lakik 2005 óta Gázában.
    Talán a Hamasz terroristáira gondolt a szóvivő ?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A rakéták senkit sem öltek meg, a zsidók viszont 9 embert ! Természetesen a palesztinok a terroristák !
      Csoda-e ha az egész világon utálják a zsidókat ?

      Törlés
    2. A rakéták a Vaskupolának köszönhetōen nem öltek meg senkit. Ha az imádott palesztinjaid nem akarnának velük megölni senkit, akkor eleve ki sem lōnék ōket, fōleg nem sűrűn lakott városokra. De azért te csak mérgezd magadat és a környezetedet az utálatoddal, mi így is nagyon szeretünk téged. :-)

      Törlés
    3. A tenyek szerint meg a "palesztinok" eppen azon voltak hogy talalomra kilott raketakkal minel tobb embert oljenek meg, legyen az fiatal, idos, gyerek, zsido, arab, vagy akar csak turista, a zsidok viszont ezeket a terroristakkal egy pontos csapassal vegeztek mielott gyilkolhattak volna. Az hogy a "palesztinok" nem tudtak senkit megolni eddig az nem rajtuk mulott, mert ok ismet pusztitani akarnak.
      Az pedig nem csoda hogy az egesz vilagon utaljak a zsidokat, hanem az olyanoknak koszonheto, mint peldaul te is. Ha az igazsagot ismerne a vilag, akkor a "palesztinokat" utalna.

      Törlés