Ég a gyertya, ég... Hanuka 5782-2021: a nyolcadik, az idei utolsó gyertyagyújtás.

2014. július 25., péntek

Hivalosan halottá nyilvánították a vasárnap eltűnt Oron Saul őrmestert


A katonai főrabbinátus vallási, katonai és egyéb, közzé nem tett szempontok alapján pénteken hivatalosan halottnak nyilvánította Oron Saul őrmestert, a Goláni hadosztály harcosát, aki vasárnap, a Hamasz által antitank-rakétával felrobbantott páncélos csapatszállítón vett részt a Gázaváros Szedzsaíja negyedében folyó harcokban.

A háláchá, a zsidó vallási döntvénytár kategóriája szerint az eddig eltűntként számontartott 21 éves katona „halott, akinek a nyugvóhelye ismeretlen” ) חלל שלא נודע מקום קבורתו (.

A határozatról Rafi Perec dandártábornok katonai főrabbi, Orna Barbiváj ezredes, a Cáhál személyzeti parancsnoka és Ofek Buchrisz dandártábornok, a „Básán” ezred parancsnoka, amelynek egyik egységében Oron szolgált, személyesen értesítették a családot.

A páncélos csapatszállítón utazó hét katona meghalt, de csak hatuk földi maradványait sikerült azonosítani. A jármű a rakétától felrobbant és teljesen kiégett, amit senki nem élhetett túl.

A Hamasz ugyanezen a napon bejelentette, hogy egy „Áron Saul” nevű izraeli katona a kezükben van, és a személyi azonosító számát is közölték héberül és arabul.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése