Ég a gyertya, ég... Hanuka 5782-2021: a nyolcadik, az idei utolsó gyertyagyújtás.

2013. április 9., kedd

Lapid ígéri: nem csökkentik a felsőoktatás költségvetését


Jair Lapid pénzügyminiszter a héten cáfolta az egyetemi körökben elterjedt hírt, hogy minisztériumának szándékában állna csökkenteni a felsőoktatás költségvetését, illetve növelni a tandíjakat. Mint mondta, ezekben a kérdésekben még nem született döntés.

Facebook-oldalán Lapid felelőtlen hangulatkeltéssel vádolta a Hallgatói Önkormányzatot. "Azért terjesztik ezeket a híreket, hogy én megcáfoljam, aztán ők elbüszkélkedhessenek vele, hogy sikerült térdre kényszeríteniük a pénzügyminisztert" – írta a Lapid internetes Facebook-oldalán.

Seli Jechimovics, a Munkapárt (Ávodá) elnöke, aki kedd reggel óta hivatalosan az ellenzék vezére, a Kneszet rendkívüli nyári ülésén támadta a kormány (állítólagos) szándékát, hogy tandíj-növeléssel egyensúlyozza a megnyírbálni tervezett felsőoktatási költségvetést. "Jair Lapid még két perce sem ül a pénzügyminiszteri székben, máris azokat akarja megrövidíteni, akik megválasztották: a leendő középosztályt, vagyis az egyetemi diákságot, akik a hadseregben is szolgálnak" – mondta.

Uri Reshtick, a Hallgatói Önkormányzat elnöke úgy nyilatkozott, hogy az egyetemisták nem fogadnak el egyoldalú döntéseket, mint a felsőoktatási költségvetés megkurtítását, vagy a tandíjak emelését. 

A Pénzügyminisztériumban a kialakuló vitákra reagálva úgy nyilatkoztak a sajtónak, hogy bár nagy jelentősége van a felsőoktatásnak, de az állami költségvetés kialakítása kemény döntéseket követel meg.

Miki Lévy pénzügyminiszter-helyettes az ülésen közölte: eddig semmilyen konkrét döntést nem hoztak a soron következő költségvetéssel kapcsolatban, de hozzátette: "Amennyiben a kormány nem dolgoz ki megfelelő gazdasági tervet, amely csökkenti a hiányt, az állam súlyos gazdasági válsággal nézhet szembe, amelyet később már sokkal fájdalmasabb lépésekkel lehet csak korrigálni." ◙

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése