Ég a gyertya, ég... Hanuka 5782-2021: a nyolcadik, az idei utolsó gyertyagyújtás.

2013. április 16., kedd

Netanjáhu: két nemzet - két állam • Jáálon: Izrael egyedül maradhat

• Netanjáhu miniszterelnök: két nemzet – két állam

Binjamin Netanjáhu miniszterelnök a Függetlenségi Nap alkalmából a jeruzsálemi államelnöki rezidencián fogadást adott az Izraelben akkreditált diplomatáknak.

A miniszterelnök a megjelent diplomaták előtt kijelentette: csak a „két nemzet – két állam” jelenthet megoldást az izraeli-palesztin viszályra. Ennek azonban feltétele Izrael biztonságának a szavatolása. „Ahogy 1947-ben az ország akkori zsidó vezetése igent mondott a két állam-elrendezésre, úgy ma, 2013-ban is igent mondunk” – mondta.

(Mint ismeretes, az ENSZ 191. számú határozata 1947-ben két független államra osztotta volna az akkor brit mandátum által kormányzott Palesztinát, amit az akkori zsidó vezetés elfogadott. A helyi arab vezetés azonban elutasította azt, és a szomszédos arab államokból beözönlő fegyveresekkel megtámadták a zsidó lakosságot, majd az 1948 májusában magát független állammá deklaráló Izraelt.) 

Netanjáhu, rátérve az iráni fenyegetésre, abbeli aggodalmának adott hangot, hogy az Iszlám Köztársaság ellen életbe léptetett szankciók és vele folytatott tárgyalások végül nem bizonyulnak elegendőknek az iráni vezetés meggyőzésére a nukleáris fegyverkezés leállítására. „Látjuk, mihez vezet, ha egy diktatúra atomfegyverhez jut” – húzta alá mondanivalóját, Észak-Koreára célozva.
• Jáálon honvédelmi miniszter: Izrael egyedül maradhat Irán ellen

Mose Jáálon, Izrael új kormányának a honvédelmi minisztere a Függetlenségi Napon mondott helyzetértékelő beszédében első témaként az iráni fenyegetéssel foglalkozott.

Amint mondta, egy nukleáris Irán nem csak Izrael, hanem a Közel-Kelet és a fejlett országok számára is veszélyt jelentene. Mindamellett Izraelnek egy olyan lehetőséggel is számolnia kell, hogy egyedül lesz kénytelen megvédeni magát.

"Egy atomfegyverrel rendelkező Irán nukleáris fegyverkezési versenyt indíthat el a Közel-Keleten, és terrorista csoportok is ilyen fegyverek birtokába juthatnak. Ez pedig a nyugati világ rémálma" – mondta Jáálon, aki 2002 és 2005 között az Izraeli Hadsereg vezérkari főnöke, korábban pedig az AMAN, a katonai hírszerzés főnöke volt.

A honvédelmi miniszter regionális fenyegetésekkel is foglalkozott beszédében. "A Hezbollah és a Hamasz rakéták tízezrei fölött rendelkezik, amelyeket bármikor kilőhetnek városaink felé. A Hamasz a tavalyi ’Felhőoszlop’ hadművelet sikere ellenére időnként rakétákkal támadja déli városainkat. 

Minden rakétatámadást meg fogunk torolni. A Gázai-övezetből kiinduló támadásokért az ottani Hamasz-kormány felelős. Libanon polgárainak pedig tudniuk kell, hogy a területükről indított támadásért a beirúti kormányt tartjuk felelősnek" – közölte a honvédelmi miniszter.

Jáálon ezután rátért a Közel-Keletet is elért gazdasági válságra. "Az arab országok jelenleg saját túlélésükkel vannak elfoglalva, ami megakadályozza őket abban, hogy ránk összpontosítsák a figyelmüket. Izrael ma a legbiztonságosabb hely a Közel-Keleten: a stabilitás, a demokrácia és a haladás szigete. És ezt nem csak az arab országok a fiatalabb generációja látja a médián keresztül, hanem az arab államok vezetői is" – foglalta össze a körzeti helyzet értékelését Mose Jáálon honvédelmi miniszter. ◙

5 megjegyzés:

  1. A közel-kelet egyedüli atomhatalma Izrael !
    Az atomfegyverkezés helyi beindításáért Iránt okolni több mint nevetséges ! Talán ezért is marad magára Izrael.....

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az első mondatod tartalmával nem vitatkozom! Így van ez már egy jó ideje. Mondhatni egy soha el nem ismert nyílt titok. Ha a második mondatod sugalmazása az, hogy az izraeli atomfenyegetésre válasz az iráni bomba előállításának törekvése, akkor légyszíves jelöld meg nekem azt a helyet és időt amikor Izrael bármikor is atommal fenyegetett meg valakit, vagy atom használatát helyezte kilátásba. Ha ilyet nem tudsz produkálni, akkor a jó magyar szokás szerinti hülyeségsugalmazást fejezzed be.

      Törlés
    2. Aki atomfegyverrel rendelkezik, az már önmagában is fenyegetés !
      Erre legjobb példa,hogy Iránnak még nincs is atomfegyvere, de máris félnek attól hogy LESZ !
      Minden bizonnyal Izrael sem unalmában, vagy a sok-sok felesleges pénz elköltése miatt gyártott atomfegyvert - mert helyette gyárthatott volna Kasszám rakétákat, meg atomerőműveket is !

      Törlés
    3. BULLSHIT-> "Aki atomfegyverrel rendelkezik, az már önmagában is fenyegetés !"

      Mellesleg addig örülj míg Iránnak nincs atomja! A szélsőséges iszlám fanatizmus nem igazán válogat. Az európai civilizált társadalmaknak is csak most, (szerintem már későn)esett le a tantusz, hogy mit is jelent az iszlám, és ha az elkezd terjeszkedni a világon.

      Törlés
  2. Nem marad magára. A T-remtő vele van.
    Mi volna itt nevetséges? A gyűlölet tengerében Izrael, ez a kicsinyke ország, élni akar. Két változat közül választhat kedves Névtelen: vagy beáll a mozdíthatatlanul gyűlölködők táborába, vagy gondolkodik.

    VálaszTörlés