Ég a gyertya, ég... Hanuka 5782-2021: a nyolcadik, az idei utolsó gyertyagyújtás.

2012. augusztus 14., kedd

Drágul a mindennapi kenyér

Emelték a "mindennapi", azaz a legolcsóbb, úgynevezett "egységkenyér" (héberül "lechem áchid") árát, éspedig 6,53 százalékkal, az eddigi 4,92 sékelről 5,24 sékelre.
           
Az áremelés indoka a búza árának a meredek, 50 százalékos drágulása volt a nemzetközi piacon, amibe belejátszott az üzemanyag drágulása is, amely utóbbi a liszt előállításában és a termékek szállításában játszik szerepet.

Több nagy élelmiszer-árusító üzletlánc közölte, hogy az őszi ünnepekig nem emelik az egységkenyér árát.

A keddi lapok, valamint a Kol Jiszráélben elhangzó interjúk szerint a malmok és a sütődék kétségbeesetten tiltakoznak az áremelés mérsékelt volta miatt, miután az ő kalkulációik szerint 10-15 százalékos emelés lett volna helyénvaló. A "Reset Bét"-ben nyilatkozó szakemberek szerint csak a legnagyobb sütödék engedhetik meg maguknak, hogy ilyen feltételek mellett állítsanak elő egységkenyeret, amely a kisnyugdíjasok, a különböző Bituách Leumi-járadékokból élők és a legkevesebbet keresők egyetlen választéka az egyébként igen gazdag izraeli pékárú-féleségekből.

Binjamin Netanjáhu miniszterelnök arra utasította Salom Szimchon ipar- és kereskedelemügyi minisztert, hogy belátható időn belül ne emeljék az egységkenyér árát akkor sem, ha általános árrendezésre kerülne sor. Az értéktöbblet-adó (máám) szeptember 1-én esedékes 1 százalékos növekedése 16 százalékról 17 százalékra azonban erre a kenyérfajtára is érvényes lesz.

Az egységkenyér árát legutóbb 2011. februárban emelték.

A szombati kalács ára 5,37 sékelről 5,72 sékelre, a szeletelt fehér kenyér ára 6,56 sékelről 6,99 sékelre, az úgynevezett "fekete kenyér" ára 7,37 sékelről  7,87 sékelre drágul. ◙

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése