Ég a gyertya, ég... Hanuka 5782-2021: a nyolcadik, az idei utolsó gyertyagyújtás.

2013. január 6., vasárnap

Nyugati Part: a harmadik intifáda már elkezdődött


"Nem igaz, hogy a közeljövőben elkezdődik a harmadik intifáda. Az igazság az, hogy már itt van. Mostantól egyre több összecsapásra kell számítanunk" – mondta Janiv Alaluf ezredes, a Jeruzsálemtől délre eső Ecion régió katonai parancsnoka.

Mondta ezt annak ellenére, hogy a Cáhál, az Izraeli Hadsereg szóvivő-irodájától kezdve a vezérkari főnökön át a honvédelmi miniszterig mindenki igyekszik óvatosan, visszafogottan fogalmazni a legújabb történésekről.

Az események azonban gyorsan pörögnek. Az ENSZ-közgyűlés tavaly novemberi határozata, amellyel a  Palesztin Autonómia státuszát "nem tag megfigyelő állam" szintre emelte, lángra gyújtotta a palesztin utcát.

A Nyugati Part forrong.  

Az elmúlt huszonöt évben lejátszódott két Izrael- és zsidó-ellenes "intifáda" (a szó magyarul "lerázástjelent, a zsidó lakosság erőszakos eltávolítását a Szentföldre betelepült arabok köréből) az izraeli védelmi rendszert váratlanul érte. 

Alaluf ezredes szerint ez a legfontosabb különbség az eddigi és a jelenben kezdődő lakossági lázadások között: a rendelkezésére álló erők felkészültek rá. Az intifáda nem csupán kőzáport és Molotov-koktélokat jelent, hanem fegyveres támadásokat katonák és civilek ellen, autóbusz-robbantásokat, robbanóöves merényleteket is.

Alaluf pesszimista a politikai megoldás esélyeit illetően. A Fatach, illetve Abu Mázen – Mahmud Abbász által vezetett folyamatnak vége. A végső palesztin szót már a Hamasz mondja ki. Abu Mazen ugyan megpróbálja túlélni az "Arab tavaszt", amely Tuniszból kiindulva Egyiptomban elsöpörte Mubarakot, Líbiában Kadafit, és Damaszkuszban az Aszad-korszaknak is meg vannak számlálva a napjai. Abu Mázen megértette, hogy a tárgyalásos út már nem járható.

Alaluf egy dologban biztos: a Cáhál, az Izraeli Hadsereg a belső elhárítással és a határőrséggel karöltve képes elhárítani az Izrael belsejét fenyegető terrorfenyegetést. Ám abban az esetben, ha a Gázai-övezetből újból megindulnának a rakéták és az izraeli hadsereg újabb hadműveletre kényszerülne, vagy a körzetben nagyobb mérvű katonai konfliktus robbanna ki, hiány mutatkozhat a behívható tartalékosok számában.

A terror elleni hatékony fellépés esélyeit növeli, hogy sok tartalékos katona civilben az Ecion-tömb lakosa, és semmivel sem ismeri kevésbé a terepet, mint a terrorcselekményekre készülő palesztinok.

Az Izraeli Hadsereg szóvivője nem kommentálta a tábornok értékelését. ◙

14 megjegyzés:

  1. A nemzetközi folyamatok, az idő bizony nem Izraelnek dolgozik ! Az állandó fegyverkezés nem hozott békét és eredményt sem ! Izrael lassan-lassan elszigetelődik és szó szerint: saját magát keríti be !!!! / Most keleten épül fal.../
    Remélem Izrael lakosainak többsége józan és olyan kormányt választ amely esélyt ad a békének is

    VálaszTörlés
  2. Azért ez az ENSZ től elég meggondolatlan lépés volt. Nem kellett volna előbb meglennie az államhoz szükséges feltételeknek ? Most akkor az ENSZ is fogja eltartani a palesztinokat ? Vagy továbbra is mennek az Izraeli segélyek ? Izraelnek olyan kormányra lenne szüksége, amelyik biztosítani tudja a békét. Izrael egyre nehezebb helyzetbe kerül, már lassan tényleg eljut odáig, hogy már csak a Megváltó tud rajta segíteni. Ezért én úgy gondolom, hogy végül is az idő Izraelnek dolgozik.

    VálaszTörlés
  3. Az egyik (ha nem a fő) ok, amiért nincs béke. Ezek kaptak most államot, és ezekkel kellene tárgyalni. Közben meg a világ úgy tesz, mintha Izrael tehetne arról, hogy nincs béke.

    http://www.youtube.com/watch?v=_jeF7PGCHxU

    http://www.youtube.com/watch?v=bg6ImYLmMUY

    http://www.youtube.com/watch?v=M_lJELYO7fY

    http://www.youtube.com/watch?v=OAiNibZiUqw

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Arról,hogy nincs béke természetesen az újgurok, a tatárok, és a pápuai kannibálok tehetnek !!!!!
      A palesztin állam költségét nagyobbrészt az EU és az arab államok adják össze !
      Ha Izrael nem zárná le a gázai övezetet akkor talán nem mérgesedne el jobban a helyzet ! Ezt is meg kellene próbálni.

      Törlés
    2. Szóval te azokat engednéd szabadon, akik az életüket tették arra, hogy zsidót öljenek, meg azokat, akik ezt támogatják? Tehát ha te a terroristákat támogatod, akkor lényegét tekintve te is az vagy, ugye? És ha tegyük fel megpróbálnák, akkor hány gyilkosság után kell majd visszazárni szerinted ? Elhiszem hogy neked egy próbát megérne; nem te kerülnél veszélybe.

      Törlés
    3. Különben meg az övezet egyiptommal is határos, ők miért nem engedik ki őket ? Persze arról is Izrael tehet gondolom. Vagy a pápuák?

      Törlés
    4. Ne tettesd magad ostobának ! Nem tudsz arról,hogy Gáza Izraeli blokád alatt áll ? Ha az egyiptomiak kiengedik őket pont ti fogtok óbégatni a belügyekbe való beavatkozás miatt ! Vagy eddig Egyiptom katonaság szokott be-ki vonulgatni Gázába ?

      Törlés
    5. Ne tettesd magad ostobának ! Nem tudsz arról, hogy Gáza MIÉRT áll Izraeli blokád alatt ????

      Törlés
  4. Ha már ilyen ostoba vagyok, akkor áruld el, hogy Egyiptomi, vagy Izraeli óvodákat szoktak e gázából lőni ? Másodszor meg, ha a saját bevallásuk szerint is harminc százalékuk egyiptomi arab a gázaiaknak, akkor miért is ne mehetnének Egyiptomba ? Vagy miért is nem akarja őket befogadni senki, még az arab világban sem ? És miért kell egy ország elpusztítására tett kísérleteket "szabadságharc" nak beállítani ? És miért is kell olyanokkal tárgyalni a békéről, akik egyetlen négyzetcentimétert sem hajlandóak még az életük árán sem feladni "palesztinából"? Segíts, hogy ne legyek ostoba akkor.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Segítek ! Gáza soha nem volt zsidó terület !
      Itt nem is kerestek régészeti bizonyítékokat !
      Az egész terület csajk 360 négyzetkilométer !
      A békéért cserébe könnyen lemondhatnátok róla !

      Miért nem teszitek ?
      Nem kell a béke ?
      A háború jobb üzlet ?

      Törlés
    2. Te szándékosan nem akarod megérteni, hogy a palesztinok szerint mitől lenne béke. Ha Izrael egész területe palesztina lenne, és a zsidók eltünnének onnan !
      Hamasz NEM akar békét, minden tűzszünete csak időhúzás.
      Ebbe kellene belemenni ?
      Kinek hiányzik a háború ?
      Miért nem akarod felfogni ?
      Miért nem olvasod el a hamas alapokmányát ?
      Miért okolod mindenért Izraelt ?
      Miért írogatsz olyanokat, amikről tudnod kell, hogy hazugságon alapszik ?
      Miért írod azt, amit még a palesztinok se állítottak soha, hogyha az övék lesz teljesen gáza , akkor béke lesz ?
      Miért jobb a hazugság, mint az igazság ?
      Miért nem tanulsz történelmet, ha ennyire érdekel ez a téma ?
      Mi a bajod ?

      Törlés
    3. Miért kerülöd meg az érdemi választ három egyszerű - számodra is érthető - kérdésre ?

      Törlés
  5. Miért nem teszitek ? Mert bizonyított már, hogy csak ront a helyzeten.
    Nem kell a béke ? De nagyon kell.
    A háború jobb üzlet ? Nem. Az a jó üzlet, ha béke van, és a pénzt nem kell a védelemre költeni.

    Te mikor olvasod el a hamas alapokmányát, és hagyod abba Izrael hibáztatását ?
    És válaszolsz a talán számodra is érthető kérdéseimre ? Vagy nem tudod a válaszokat, de azért csak csak beírogatsz ilyen cinikus kommenteket ?

    VálaszTörlés
  6. Pedig célszerű lenne,ha Gázát elismerné Izrael,és akkor lenne lehetősége jogosan fellépni minden onnan felé irányuló terror cselekmény ellen.És nem kéne várni 12 évig és tűrni a rakéta záport!
    Törökországot sem ítéli el senki,amikor átdobja hadseregét Irakba a kurd felkelők ellen harcolni.
    Ciszjordánia üres C területét meg annektálni kellene.
    És a terrort támogató PAH helyett az ott élő arab törzsfőnökökkel kell tárgyalni és megegyezni Izraelnek.
    Ott nem lehetséges önálló állam,csak autonómia.

    VálaszTörlés