Ég a gyertya, ég... Hanuka 5782-2021: a nyolcadik, az idei utolsó gyertyagyújtás.

2013. január 19., szombat

Ron Nachman 1942 – 2013


Pénteken, január 18-án elhunyt Ron Nachman, Ariel város polgármestere és egyik alapítója.

A Somron központjában újonnan alapított település tanácsának az élére 1978-ban került, egy év múlva leköszönt, és csak 1985-ben tért vissza polgármesterként, amely funkciót élete utolsó napjáig megtartotta.

Egy ideig a Likud párt képviselője volt a Kneszetben, de az élete értelmének tartott, mára közel 20 ezer lakosú város gondjait inkább a szívén viselte.

Egy orvosi vizsgálat 2009-ben rákbetegséget állapított meg, amelyet 2010-ben sikerrel kezeltek, és ő változatlan erőbedobással folytatta az önkormányzat teendőit.

Régi álma vált valóra, amikor a kormány elismerte a város határában működő főiskolát, mint Izrael nyolcadik egyetemét. Ariel városa a „Nyugati Part” északi részében, Somronban fekszik, 17 kilométerrel az 1967-es „zöld vonaltól” keletre, vagyis mélyen a palesztin többség által lakott térségben.

Ron Nachman és Ariel lakóinak másik vágya mindmáig teljesületlen: ez pedig a várost a sűrűn lakott tengerparti sávval összekötő vasútvonal. Tel Aviv, a tőle keletre fekvő, de még a „zöld vonalon” belüli városok (Petach Tikva, Ros Háájin) és Ariel között az 5. számú, kitűnően megépített országút jelenti az összeköttetést. A vasútvonal megépítését azonban egy szakbizottság a közelmúltban túlságosan költségesnek ítélte, helyette egy, az 5. országúttal párhuzamosan haladó villamosvonalat javasolt. ◙

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése