Ég a gyertya, ég... Hanuka 5782-2021: a nyolcadik, az idei utolsó gyertyagyújtás.

2012. január 6., péntek

Kiber-terror izraeli kereskedelmi adatbázisok ellen • A stratégiai adatok biztonságban vannak

A magát 0xOmar-nak nevező, állítólag szaud-arábiai hakker társaival kétszer támadott a héten. Először 14 ezer, majd 11 ezer bankszámla-tulajdonos hitelkártya-adatait egy adatbázis feltörése után közzé tette egy internetes honlapon. (Hakkernek nevezik a nem nyilvános komputerekbe különleges programok segítségével illetéktelenül behatoló személyt).

Egyes izraeli hitelkártya-cégek olyan szerver-gépeken (nagy kiszolgáló számítógépeken) tárolták a hitelkártyás vásárlóik adatait, amelyhez amatőr eszközökkel is hozzá lehetett férni. Izraeli szakértők megállapították: a kiber-kalózok egyszerű szakmai fogással “lekérdezték” az adatbázis megfelelő programját, mire az válaszolt nekik.

Kik követték el a támadást?

A vizsgálatok egy háromtagú csoportra gyanakodnak. Szaud-arábiai honlapokon jelentkeztek, a 0xOmar név is arab, ám az első nyomkövetések azt mutatták, hogy az “agytröszt”, a komputeres betörés értelmi szerzője orosz. Két társa közül az egyik szaudi-arábiai, a másik Katar-beli. Pénteken délután azonban egy izraeli egyetemistának sikerült a támadót "lekövetnie" a világhálón: a ynet hírportál híre szerint az illető Omar Habib Mexikóban élő 19 éves arab bevándorló.

Az izraeli hakkerek sem tétlenek. A múltban számos Izrael-ellenes honlapot tettek tönkre. Ehud Tennenbaum izraeli fiatalember 1998-ban  “belekíváncsiskodott” a NASA, a CIA és a Pentagon számítógépeibe. Kárt nem okozott, bizalmas adatokat sem tett közzé. Tavaly júniusban egy Stuxnet-nek nevezett vírus (károkozó program) támadott öt iráni üzemet, ahol feltételezések szerint uránium-dúsítással foglalkoznak. A vírusprogram megszerkesztésével és terjesztésével a mai napig Izraelt gyanúsítják.

Izrael komputeres hatalomnak számít. A Cáhál, az Izraeli Hadsereg már évek óta fenntart egy szakértői csoportot. Ezeknek a feladata azonban csakis az ország védelmi rendszerének a védelme illetéktelen behatolás ellen. Bankok és kereskedelmi cégek maguk gondoskodnak ilyen védelemről – amely időnként csődöt mond.
Új század, új front, új fegyvernem.

Ahogyan huszadik század elején a hadviselés fokozatosan megismerte a két új, forradalmi technikát: a repülést és a híradástechnikát (rádió), úgy a huszonegyedik század hadseregének is két új eszközzel kell ismeretséget kötnie, ha nem akar alulmaradni a jövő háborújában: az egyik a számítástechnika, a másik a műholdas hírközlés. És, ahogyan a huszadik század légi hadereje (és azt követően a polgári légi közlekedés) együtt fejlődött a rádiótechnikával, ugyanúgy korunk számítógépes adatközlésének is nélkülözhetetlen része a műholdas technika.

A komputerek felhasználásával összefüggő új, néhány évtizedes tudományt kibernetikának hívják. Így születtek meg olyan kifejezések, mint a kibertér (a világháló sok-sok milliónyi honlapja, az elektronikus posta, rádió- és televízió adások közvetítése stb.) a kiber-fantázia, a kiber-hadviselés és – a kiber-terror is.

Izrael már másfél évtizede megismerkedett az információs hadviselés fogalmával.  Kormányszerveinek honlapjait ellenséges elemek letörölték, gyalázkodó feliratokat helyeztek el rajtuk (többnyire arab és angol nyelven), de a Gázai-övezet terrortervező és -szervező mérnökei is az internet segítségével tartották – és tartják a mai napig – a kapcsolatot az őket utasító, tanáccsal és pénzzel támogató központjaikkal.

A hadsereg stratégiai fontosságú komputerei mindezideig sértetlenek. Életfontosságú, hogy azok is maradjanak. ◙ 

1 megjegyzés:

  1. Ez most azt jelenti,hogy veszelyben van a penzunk?Es ha IGEN,akkor ki vallalja annak a vissza teriteset,ha ''megvagnak''minket?

    VálaszTörlés