A pont, ahonnan nincs visszatérés

Ha egy repülőgépet 2000 kilométer megtételére elegendő üzemanyaggal tankoltak fel, és már megtett 1001 kilométert, elérkezett arra a pontra, ahonnan már nem tud visszatérni kiindulópontjára.

Ezt az angol repülős kifejezést – „point of no return” – előszeretettel alkalmazzák az élet olyan fordulóira, amelyekből már nem lehetséges a visszatérés egy korábbi helyzetbe.

Izrael pénteken (január 20) ezt az üzenetet közvetítette az Izraelben látogató Martin E. Dempseynek, az Egyesült Államok hadereje egyesített vezérkarának a főnökének.

Az üzenet, amelyet a jeruzsálemi Jád Vásém-ben is megfordult hadseregtábornoknak közvetített Izrael polgári és katonai vezetése – és itt szükségtelen kitérni a nevekre, egy egész államról és nemzetről van szó – a következő: Irán nem ma és nem tegnap, de már 2008-ban túljutott azon a kritikus ponton, ahonnan nincs visszatérés.

A nukleáris fegyverek és az azokat célba juttató rakétatechnika fejlesztéséről van szó. A valóság az, hogy sem olajembargó, sem az Iráni Nemzeti Bank elleni szankció nem hatékony. Ezt a valóságot a jelek szerint nem fogja fel az Obama-kormányzat, amelynek nyilatkozatai azt sugallják, hogy még elegendő idő van ahhoz, hogy az iráni vezetést jobb belátásra bírják.

Izrael szerint ezek az időnként elhangzó megnyugtató nyilatkozatok az USA kormányzata részéről nem egyebek, mint verbális bűvészmutatványok.

„Ha ma este az iráni vezetők ülésén elhatározzák, hogy titokban megépítik az atombombát, ehhez minden eszköz rendelkezésükre áll. Az iráni atombomba-menetrend nem naptár, hanem döntés kérdése” – idézi a Mááriv héber napilap Amosz Jadlin tartalékos vezérőrnagy, az AMAN, a katonai hírszerzés volt főnöke tömör helyzetelemzését.

Egy felmérés, amelyet a TikDebka portál szakértői végeztek a múlt héten ázsiai és európai forrásokból, arra mutat, hogy Kína, Japán, Dél-Korea, India és Törökország az iráni kőolaj-kivitel 85 százalékát, napi 2.5 millió hordónyit vásárolják az Iszlám Köztársaságtól, és minden híresztelés ellenére semmi jele annak, hogy csökkentenék vásárlásaikat.

Igaz ugyan, hogy Kína a legutóbbi időkig napi 550 ezer hordónyi nyersolajat vásárolt Irántól, ami szükségletének 11 százaléka, és ezt 2012 januárjában 285 ezerre, felére csökkentette, de semmi jele annak, hogy ez az amerikai szankciók elfogadása volna: nem azt jelenti, hogy a vásárlási volumen a szándékos csökkentés irányába haladna.

Az európai államok összesen naponta 450 ezer hordónyi kőolajat vásárolnak Irántól.

Japán vásárlásainak mérséklését ahhoz kötötte, hogy az Egyesült Államok garantálja, hogy ázsiai versenytársai, Kína és India is hasonlóképpen járnak el.

India rúpia-dollár átszámítási machinációkkal igyekszik csökkenteni a nemzeti bankját érő károkat, amelyek a szankciókban való részvétel esetén érné.

Törökország már bejelentette, hogy nem szándékozik csökkenteni napi 200 ezer hordót kitevő vásárlását az iráni kőolajból. 

Mindezekből Izrael arra következtet, hogy semmiféle gazdasági szankció nem hatékony az iráni atomprogram leállítására. ◙