Ég a gyertya, ég... Hanuka 5782-2021: a nyolcadik, az idei utolsó gyertyagyújtás.

2013. december 19., csütörtök

Ritka, de megtörtént Izraelben: az anya tiltakozik fia körülmetélése ellen • A Rabbinátus az apára hivakozva kötelezi, az anya a Legfelsőbb Bírósághoz fellebbez

A nyolcnapos fiúgyermekek rituális – nem orvosi indokú – körülmetélése a kevés Tóra-parancsolatok egyike, amely ellen még a világi gondolkodású, sőt, ateista szülők sem emelnek kifogást. 

A koncenzuson eddig kevés rés mutatkozott, most azonban a Jediot Aharonot szerdai közlése szerint egy egyéves kisfiú édesanyja közéleti vitát keltő ellenkezést jelentett be.

A kétgyerekes anya nem egyezik bele, hogy kisfián a műtétet végrehajtsák.

A cikk szerint eleinte az apa is támogatta az anya elgondolását, ám később változtatott álláspontján, és a rabbinátus ennek az alapján kötelezi az anyát, hogy a gyereket – aki már jóval túl van a parancsolat által meghatározott koron, vagyis a születése utáni nyolcadik napon – hajtassa végre a körülmetélést. A vallási bírók a precedens nélküli ítéletet egyrészt az apa jelenlegi álláspontjára alapozzák, valamint arra, hogy körülmetéletlenül Izraelben nem nősülhet majd. (A házasságkötés és -bontás Izraelben a Rabbinátus jogkörébe tartozik.)

A hajthatatlan anya immár válóperrel is kénytelen szembenézni, ezen kívül az Országos Főrabbinátus minden további nappal 500 sékeles büntetéssel sújtja. „A férjem nálam is világiasabb szemléletű: a fordulat hirtelen következett be nála, hogy a válást minél előbb befejezhesse” – tartja az asszony, aki szerdán a Legfelsőbb Bírósághoz fellebbezett, ahol a Rabbinátus végzésének a törlését kívánja elérni. 

„Ma arra kényszerítenek, hogy körülmetéltessem a fiamat, holnap megtiltják, hogy pitát (Izraelben népszerű kenyérféleség) egyek Pészáchkor” – fejezi ki elégedetlenségét, és az Izraelben törvény által biztosított vallásszabadságra hivatkozik.

Az izraeli zsidó lakosság döntő többsége a Pészách – az egyiptomi kivonulás ünnepe – nyolc napja alatt nem vesz magához semmiféle kovászos ételt.

A Jom Kippur-napi böjt, a Pészách legalább valamilyen szinten való megtartása és a fiúgyerekek körülmetélése a zsidó önazonosság kifejezésének a minimuma.


1 megjegyzés:

  1. Kedves László :)
    Ki mit tart minimumnak, szíve joga: Az asszonynak is a döntése.
    Valaki felháborítónak tartja, másik ember bátornak; precedens értékű lesz, ez biztos. Mindenesetre érdekes időbeli párhuzam épp napjainkban, amikor a vallás mögé menekülők is behívót kapnak.

    VálaszTörlés